Kiss Stúdió Színház, Nagyvárad

Magyar Örökség Díjjal kitüntetett magánszínház

Az Illés szekerén

pódium-játék Ady művei alapján

A két hangra, két színészre "komponált" Az Illés szekerén Ady halálának 80. évfordulójára készült el és azóta már túl van az 50. előadáson. Sokszor játszottuk a Körös-parti város közönsége előtt, de Nagyváradon kívül előadtuk többek között Dicsőszentmártonban, Segesváron, Erdőszentgyörgyön, Köröstárkányban, Székelyhídon és a csucsai református templomban, Bécsben, Nagyatádon, és - nagyon sokszor - a hozzánk látogató turistacsoportok részére.
Az Illés szekerén maga a Költő ül, Ég s Föld között, de talán már nem bús-hazátlanul, hiszen az ő gondolatai által mindannyian érezhetjük, hogy csöndesen és váratlanul átölel az Isten...
 
Műsorrend:

Juhász Gyula: A Holnap városa - Ady és Nagyvárad - Ruffy Péter: Levél Váradra

Nizzai levél
A Tűz csiholója
Ady levele Hatvany Lajoshoz
Szeretném ha szeretnének
A fekete zongora
A fekete zongora
Az én menyasszonyom
Ady - Reinitz Béla: Csupa rom (ének)
Ady levele Brüll Adélhoz
Héja-nász az avaron
Ady - Reinitz Béla: Örök harc és nász (ének)
Elbocsátó, szép üzenet
A Magyar Pimodán I.
Harc a Nagyúral
A Magyar Pimodán II.
Dalok a labdatérről
Ady - Matolcsy Zoltán: Párisban járt az Ősz (ének)
Az Illés szekerén
Poéta és publikum I.- Dózsa György unokája
Poéta és Publikum II.
Poéta és Publikum III.
Lovászy Károly gúnyverse
Ifjú szívekben élek
Ady - Árpádi László: Adjon Isten mindenkinek (ének)
Boncza Berta levele Adyhoz
Ady levele Hatvany Lajoshoz
Őrizem a szemed
Köszönöm, köszönöm, köszönöm
Az ős Kaján
 
Előadják: Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos
 
Rendező: Varga Vilmos

Előző előadások

2009 november 20, péntek, 18:00 - Zilahon, a Silvania Gimnáziumban
2009 július 18, szombat, 13:00 - Nagyváradon, a Stúdió termében
2009 május 28, csütörtök - Baróton
2009 május 27, szerda, 20:00 - Székelykeresztúron, a Művelődési Házban
2009 május 26, kedd, 20:00 - Székelyudvarhelyen, a Polgármesteri Hivatal termében