Kiss Stúdió Színház, Nagyvárad

Magyar Örökség Díjjal kitüntetett magánszínház

Fedák Sári

A budapesti Nemzeti Színház művésznője, Szűcs Nelli önálló estje

A Kiss Stúdió Színház 25 éves jubileumi sorozata
Fedák Sári

Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült. Soha meg nem bocsájtható bűne a II. Világháború utáni politikai  rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték, és emiatt soha többé nem léphetett szeretett hazájában színpadra. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincs visszaút, teljesen összeomlott és ez az állapot okozta idő előtti halálát.

Az emlékest anyagát részben emlékiratából, az Útközben és a "Te csak most aludjál, Liliom..." című könyvből, részben egyéb megemlékezésekből, leveleiből, a Színháztörténeti Intézet anyagaiból, régi "Színházi Élet " című folyóiratokból gyűjtöttük össze. Elhangzanak még dalok leghíresebb szerepeiből, ezekkel is felidézve a magyar operett eme nagyasszonyának alakját.

Aki színpadon látta Őt, soha nem felejti. Rendkívüli személyisége, kivételes egyénisége kitörölhetetlen nyomot hagyott valaha volt színházi életünkben. Külön érdekesség a Fedák Sárit elénk varázsoló művésznő, - Szűcs Nelli - személye. Ő is Beregszász szülötte, gyökerei ehhez a városhoz kötik, csakúgy, mint nagy elődjét. Rendkívüli empátiával és érzékenységgel vett részt az est szerkesztésében, fő hangsúlyainak megtalálásában, a koncepció tervezésében, kitalálásában.

 

Az előadásra a 25 éves Kiss Stúdió Színház jubileumi évadjának keretében kerül sor.

A belépés díjtalan. Adományokat elfogadnak.

A helyek korlátozott volta miatt, kérjük a 0727 66 22 27-es telefonszámon jelezzék részvételüket.

Az előadás támogatója a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Előző előadások

2019 április 28, vasárnap, 18:00 - a Lorántffy Központ múzeumtermében